Élő Kolozsvári Rádió

Zárolta Liviu Dragnea ingó és ingatlan vagyonát a Tel Drum ügyben az Országos Korrupcióellenes Ügyészség

Az ügy gyanúsítottjai mintegy 127 millió lej értékű kárt okoztak.

Liviu Dragnea ellen, aki a tettek elkövetésekor Teleorman Megye Tanácsának elnöke volt, bűnvádi eljárás indult, és elrendelték ingó és ingatlan vagyonának zárolását 127 millió 547ezer 366 lej értékig.

A Szociáldemokrata Párt elnök, Liviu Dragnea alsóházi elnök ellen bűnözői csoport létrehozása, hivatali visszaélés és csalás gyanúja miatt zajlik kivizsgálás.

Az ügyben további nyolc személy ellen indult eljárás, hasonló bűncselekmények gyanújával.

Az eljárást az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2016. október 30-án tett feljelentése alapján indították, amelyben a hivatal jelezte: felmerül annak gyanúja, hogy hamis dokumentumok alapján hívtak le európai alapokat megyei utak korszerűsítésére.

Az este az Országos Korrupcióellenes Ügyészség székháza előtt támogatók, köztük szociáldemokrata politikusok, és tiltakozók is várták Liviu Dragneát, akinek azért kellett megjelennie az ügyészségen, hogy közöljék vele, zárolják vagyonát.

Agerpres

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2017 november 22, 14:24 / actualizat: 2017 december 4, 15:01

Etichete:
Húsvéti Vásár a Planetáriumban
Hírek kedd, 2025 április 82025 április 8, 09:51

Húsvéti Vásár a Planetáriumban

Virágvasárnap, április 13-án 10 és 19 óra között Húsvéti Vásárt szerveznek a Planetárium Kávéházban. Ingyenes családos- és...

Húsvéti Vásár a Planetáriumban
Hatósági felügyelet alá helyezték a meccs utáni incidens gyanúsítottját
Hírek hétfő, 2025 április 72025 április 7, 08:16

Hatósági felügyelet alá helyezték a meccs utáni incidens gyanúsítottját

Hatósági felügyelet alá helyezték azt a 38 éves férfit, aki a gyanú szerint egy sörösüveget dobott két fiatal felé a Kolozsvári U és a...

Hatósági felügyelet alá helyezték a meccs utáni incidens gyanúsítottját
Bagossy a nyeregben
Hírek péntek, 2025 április 42025 április 4, 08:43

Bagossy a nyeregben

Legismertebb slágereiket népzenei köntösbe bújtatva adja elő a Bagossy Brothers Company június 14-én, a csíksomlyói nyeregben. A zenekarhoz...

Bagossy a nyeregben
A kormány támogatni fogja a vámháború által érintett iparágakat
Hírek csütörtök, 2025 április 32025 április 3, 17:09

A kormány támogatni fogja a vámháború által érintett iparágakat

Támogatni fogja a román kormány az Amerikai Egyesült Államok és Európa közötti vámháború által érintett iparágakat – jelentette...

A kormány támogatni fogja a vámháború által érintett iparágakat
Hírek péntek, 2025 március 282025 március 28, 08:09

Kolozsváron folytatódik a Malomárok felújítása

Csütörtökön fogadta el Kolozsvár helyi tanácsa a 2025-ös évre vonatkozó városi költségvetést, ami idén eléri az 1 milliárd eurót. A...

Kolozsváron folytatódik a Malomárok felújítása
Hírek csütörtök, 2025 március 272025 március 27, 10:28

Ciolacu: ostobaság lenne a TikTok betiltása

Ostobaságnak nevezte Marcel Ciolacu azt a javaslatot, hogy tiltsák be a TikTokot az elnökválasztás előtti kampány idejére. Az ötlet Elena...

Ciolacu: ostobaság lenne a TikTok betiltása
Hírek csütörtök, 2025 március 272025 március 27, 08:41

Rengeteg program a színház világnapjához kapcsolódva Kolozsváron

A Kolozsvári Állami Magyar Színház változatos programkínálattal várja az érdeklődőket a színházi világnap alkalmából. Csütörtökön...

Rengeteg program a színház világnapjához kapcsolódva Kolozsváron
Hírek péntek, 2025 március 212025 március 21, 08:47

Elhalasztja az USA Románia vízummentességét?

Sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok elhalaszthatja Románia vízummentességének gyakorlatba ültetését. Andrei Muraru, Románia...

Elhalasztja az USA Románia vízummentességét?