„Szó sincs arról, hogy Ady ott ülne egy sarokban vagy egy polcon. Ő egy folyamatnak a része…”
„Ha cseppet sem hasonlítunk Ady Endréhez, akkor kár őt emlegetni is” – vallja Demény Péter költő, író.
Idén, halálának századik évfordulóján sok helyen megemlékeznek Ady Endréről, Budapesttől kezdve a talán legkevésbé zajos falvakig: kiállítások, szavalóversenyek, beszélgetések és más események szolgáltatnak lehetőséget arra, hogy Ady munkássága apropó, alany és tárgy legyen. A föltámadás szomorúsága címmel nyílt kiállítás múlt csütörtökön a Petőfi Irodalmi Múzeumban, majd a költő hagyatékáról szóló előadásokon, irodalmi sétán, koncerten és felolvasószínházi előadáson vehettek részt az érdeklődők.
Kárpát-medence szerte bőven lesz alkalom arra is, hogy az emberek saját maguknak is feltegyék a kérdést: ki is az én Adym? Demény Péterrel gondolkodunk együtt a huszadik századi irodalom meghatározó személyiségéről.
Szerkesztő: Ferencz Zsolt
(Borítókép: Rab Zoltán)
„Az eltévedt lovas” – ez a verscím akár Ady szimbóluma is lehetne, Láng Gusztáv nem véletlenül áldoz neki egy kis tanulmányt ebben a számunkban. Ami Adyval kapcsolatos, az mind olyan, mintha egy idegen bolygóról idetévedt ember próbálna elboldogulni az itteni körülmények között.
„Katolikus szellemben nevelt kálvinista voltam” – idézi Péter I. Zoltán a vallomást (Ady Endre zilahi költői szárnybontogatásai), mely az iskolákról szól, de máris bevilágít ennek az életnek a bugyraiba. Mint ahogy megidézi őket Boka László szép írása is („Csókokban élő csóktalanok”. A Mindenség-keresés és a Léda-szerelem fordulópontjai 1908-1909-ben), amely a Léda-szerelem utolsó időszakának háborúzásai és kibékülései között kalauzol a végső szakításig. Vagy Havas Judit elemzése Latinovits Ady-szavalásairól (Ady – Latinovits).
Ennek a dúlt életnek az emlékeivel foglalkozik Hegyi Katalin pontos és személyes szövege (Ady Endréről szeretnék mondani valamit), vagy Benedek Szabolcsnak egy soha meg nem élt, mégis elképzelhető jövőben játszódó novellája (Most meg itt elvtársoznak megint), és erről a sebzett vadról szólnak a versek is, többek között Egyed Emese, Láng Orsolya, Aczél Géza, Márton László, Nádasdy Ádám vagy Térey János tollából. „Szeretem Ady Endrét. / A legjózanabbat közülünk.” – írja Markó Béla, és sokan vagyunk így ezzel, miközben, mint Kántor Péter, azon töprengünk, mit mondana, ha feltámadna. Ezzel a józan szenvedéllyel dobjuk be a januári Látót az olvasó postaládájába. (A Látó januári, Ady-lapszámának ajánlója, a szerző: Demény Péter)
Szerkesztő: zsoltferencz, 2019 január 28, 15:56
