Élő Kolozsvári Rádió

Rezervátum a sivatagban – Önkéntesként „bibliai idők állatai” között

Izrael déli csücskében, a jordániai határ közvetlen közelében egyedi vadrezervátum fekszik: Yotvata Hai Bar. A világ számos sarkából összegyűlt társaival együtt, ott önkénteskedett néhány hétig Janka is, aki Kolozsvárról utazott az Arava sivatagba, ottani bundásokkal és tollasokkal ismerkedni.

Yotvata Hai Bar madártávlatból – Yahav Zimering fotója.

A múlt század hatvanas éveiben egyedülálló projekt öltött testet Izraelben: bibliai idők vadon élő állatainak újrahonosítása. Első sorban növényevőkről van szó, hiszen az olyan nagyragadozók, mint a keresztes háborúk idejére már kipusztult ázsiai oroszlán, a gepárd vagy éppen a krokodil élettere egyrészt megszűnt, másrészt a nagyragadozók táplálékául szolgáló, vadon élő növényevők is részben eltűntek, részben veszélyeztetettek. Utóbbiak létébe a lőfegyverek megjelenése és elterjedése illetve az autós vadászat hozta el az epilógust.

Így halt ki a mai Izrael területéről a Bibliában perehként emlegetett vadszamár avagy onager, a strucc helyi fajtája, melynek legközelebbi rokona az etiópiai strucc, vagy a nyársas antilop, más néven oryx, mely a Szentirásban re’emként szerepel. Izraeli újrahonosításuk végett hozták létre a Hai Bar – a héber szavak a magyar vadvilág megfelelői – rezervátumokat a Kármel hegy környékén illetve a Negev részét képező Arava sivatagban, a Yotvata kibbuc közelében. Ez utóbbiban töltött három hetet önkéntesként Janka. Vele beszélgettem sivatagi, többé vagy kevésbé bibliai felmenőkkel rendelkező bundásokról és tollasokról.

A REZERVÁTUM ÉS LAKÓI

Yotvata Hai Bar területe nagyjából 12 négyzetkilométer. Ennek legnagyobb része az újratelepítésre váró növényevők élettere.
A rezervátumban ugyanakkor húsevők is laknak. Nekik inkább egyéni menedékül szolgál a ketrec.

This slideshow requires JavaScript.

ÖNKÉNTESKÉNT A REZERVÁTUMBAN

Yotvata Hai Bar-ban a világ minden tájáról érkezett önkéntesek próbálhatják ki magukat. Munka- és hőségbírásban, csapatszellemben. De az elégtétel sem kicsi…Elvégre nem mindenki vehet részt antilop- és leopárdetetésben, onager-kezelésben!

This slideshow requires JavaScript.

ÖNKÉNTES ALBÉRLŐK, RENDKÍVÜLI ÉLMÉNYEK

Hai Barnak megvannak a maga önkéntes lakói is. Senki nem hozta őket, egyszerűen beköltöztek. Egérkék, patkányok a szálláskörletbe, skorpiók a cipőbe, gekkók a kanapéra, falakra. Mindenki saját izlése és vérmérséklete, meg persze lakótér-ideálja és kosztpreferenciái szerint 🙂

This slideshow requires JavaScript.

Interjú, webcikk: Papp-Zakor András
Fotók: Yahav Zimering, Papp-Zakor Janka

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2019 október 8, 20:55 / actualizat: 2019 október 9, 11:05

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete