Élő Kolozsvári Rádió

Egy kis Cseh Tamás most, emlékkoncert előtt

Cseh Tam‡sCseH_TamasAlig két hónappal a 89-es forradalom után, 1990. február 24-én Cseh Tamás volt az első magyarországi előadóművész, aki fellépett Kolozsváron. Aztán 1997-ben visszatért, legújabb, „A telihold dalai” című lemezüket mutatta be a Kolozsvári Rádió koncerttermében.

Cseh Tamás 2009 augusztusában hunyt el. Egykori zenésztársai, Novák János, Márta István, Kecskeméti Gábor, Bornai Szilveszter és Cseh Tamás fia, Cseh András ma este 7 órától a Kolozsvári Magyar Operában emlékeznek rá egy koncerttel, amely tulajdonképpen rekonstruálja a 25 évvel ezelőtti eseményeket. Ekkor korabeli felvételeket is láthatnak a Cseh Tamás Archívum jóvoltából.

„Az egyik legnagyobb jutalomnak életemben azt tartom, hogy nem pusztán az én lassan idősödő korosztályommal kell – mint egy régi klubban – megbeszélnem az ügyeket. Ezek a dalok messzebb szárnyalnak, magasabbra, Istenhez közelítenek, földre zuhannak, aki ember jár a világon, magasan vagy alacsonyan, azt érinti.”

Audió lejátszó

Gergely Zsuzsa összeállítása egy 1997-es beszélgetés alapján

Szerkesztő: , 2015 február 23, 19:51 / actualizat: 2015 február 26, 13:40

Hangoló csütörtök, 2025 április 242025 április 24, 11:26

Spárgát tessék, friss és roppanós!

Egy ideje visszatérő vendégként érkezik Kolozsvárra Demeter Ferenc, aki családjával Maros megyében, Beresztelkéhez közeli területükön...

Spárgát tessék, friss és roppanós!
Hangoló szerda, 2025 április 232025 április 23, 17:35

Kihozni a maximumot a román érettségiből: itt a bacprep.ro

Elérhető, valódi segítséget igyekeznek nyújtani az érettségizőknek román nyelv és irodalomból a bacprep.ro elindítói. A portál a...

Kihozni a maximumot a román érettségiből: itt a bacprep.ro
Hangoló kedd, 2025 április 222025 április 22, 13:13

Hegyikerékpározni várnak kicsiket és nagyokat Ajtonba

Negyedjére szervezi meg a Rupicapra Hegyisport Egyesület az Aiton Bike elnevezésű hegyikerékpáros versenyt április 26-án, szombaton....

Hegyikerékpározni várnak kicsiket és nagyokat Ajtonba
Hangoló hétfő, 2025 április 212025 április 21, 10:58

Gasztrokulturális séta a múltból a jövőbe – terítéken a Ferencesek főztje

Március közepén, egy magyar és egy román nyelvű gasztrokulturális est keretében Kolozsvárra is megérkezett a Ferencesek főztje....

Gasztrokulturális séta a múltból a jövőbe – terítéken a Ferencesek főztje
Hangoló csütörtök, 2025 április 172025 április 17, 08:37

A tojásírás- és festés alapjai – jótanácsok és technikák Sántha Emőkétől

Sántha Emőke kolléganőnk a Hangolóban árult el különböző tojásírási és -festési praktikákat, közben pedig szép motívumokat rajzolt...

A tojásírás- és festés alapjai – jótanácsok és technikák Sántha Emőkétől
Hangoló szerda, 2025 április 162025 április 16, 12:59

Húsvétra hangolódva – plébániák örökbe fogadásától jótékonysági nótaestekig

Nagycsütörtök az elfogadás, nagypéntek az elengedés, nagyszombat az eggyé válás, húsvétvasárnap pedig a megújulás, az újrakezdés...

Húsvétra hangolódva – plébániák örökbe fogadásától jótékonysági nótaestekig
Hangoló kedd, 2025 április 152025 április 15, 12:10

Élelmiszerprogram és pályázatok – jövőre új híd és idősotthon

Önkormányzati fogadóórát tartottunk a keddi Hangolóban: Oláh Emese kolozsvári alpolgármester volt a vendégünk. Szó esett arról, hogy...

Élelmiszerprogram és pályázatok – jövőre új híd és idősotthon
Hangoló kedd, 2025 április 152025 április 15, 12:00

Védessük le a kalotaszegi nagyírásost és a korondi kerámiát!

December elsejétől kaphatnak uniós földrajzi jelölést a kézműves és ipari termékek. Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO)...

Védessük le a kalotaszegi nagyírásost és a korondi kerámiát!