Élő Kolozsvári Rádió

A hallgatók, akik eldöntötték, hogy nem hallgatnak

Németh Gábor forgatókönyvírást oktat a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Most élőben látja, amit szcenárió-szerzőként már megtapasztalt.

A Tetőteraszon folytatott beszélgetésben a folyamatra figyelmeztet, melynek csak a leglátványosabb epizódját követjük, és ez a jelenség elszigeteltségét hangsúlyozó kormányzatnak éppen megfelel.

A Rostás-Péter Istvánnal folytatott beszélgetés tartalmából:

– Kommunikációs patthelyzet a kuratórium és a tiltakozók között.
– Utcai performansz és esszé, mint a tiltakozási kelléktár részei
– A történések jó anyagot adnak egy folytatásos dokusorozatra – akár fikciósra is.

Hallgassa meg a műsort az alábbi lejátszóra kattintva:


A SZFE hallgatói hétfő éjszaka óta blokád alatt tartják az egyetemük épületét. Az egyetemfoglalás a legutóbbi mozzanata annak az eseménysorozatnak, amelyet az intézmény alapítványi tulajdonba sorolása indított el. A vezetőség lemondott, több oktató is felállt, a diákok garantált egyetemi autonómiát követelnek.

*

Németh Gábor fotójának forrása: Szent György Napok Facebook-oldala

Nyitókép forrása: Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK Facebook-oldala

Szerkesztő: kristalybea, 2020 szeptember 3, 17:55

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány