Élő Kolozsvári Rádió

A szabályok betartására kérlelte a lakosságot Nelu Tătaru

fotó: gov.ro

Rendkívüli sajtónyilatkozatot tartott az egészségügyi miniszter ma azután, hogy a hatóságok közölték a minden eddigi negatív csúcsot megdöntő koronavírus-fertőzési adatokat.

Ma közel 3000 új fertőzöttet jelentettek, több mint 600-an vannak intenzíven, és 82 beteg hunyt el.

Nelu Tătaru szinte könyörögve kérte a lakosságot, hogy tartsa be a szabályokat.

A miniszter szerint jelenleg összesen 226 úgynevezett COVID-kórházban kezelik a koronavírussal fertőzött betegeket, és 1.050 ágy van az intenzív terápiás részlegeken. Csakhogy míg hét hónapja napi 200 új esetet jelentettek, ma már ez a szám megközelítette a 3000-ret, az orvosi személyzet létszáma pedig nem változott – hívta fel a figyelmet ma délután Nelu Tătaru.

A temesvári Victor Babeș járványkórház főorvosa, Virgil Musta a mai adatokat szem előtt tartva arra figyelmeztetett: kezdenek elfogyni a járvány elleni hatékony védekezés eszközei, és ha nem hoznak határozott intézkedéseket, akkor a helyzet nemsokára kicsúszik a hatóságok ellenőrzése alól, az orvosoknak pedig maguknak kell majd dönteniük, hogy kit kezelnek és kit nem.

g4media

Szerkesztő: kristalybea, 2020 október 7, 17:31

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete