Élő Kolozsvári Rádió

Megkezdték a kihallgatásokat a Piatra-Neamţ-i kórháztűz ügyében

Az ügyészek megkezdték a kihallgatásokat a Piatra-Neamţ-i megyei sürgősségi kórház intenzív osztályán történt tűzeset kapcsán, és megállapították, hogy a kórteremben mely helyen ütött ki a tűz, jelentette be a legfőbb ügyészség.

A vasárnap este kiadott közleményben a legfőbb ügyészség beszámolt az ügy kapcsán indított vizsgálat állásáról: elrendelték a tűz halálos áldozatainak a boncolását, megállapították továbbá azt a helyet a kórteremben, ahonnan a tűz elindult, és megvizsgálják a terem orvosi készülékeit illetve berendezéseit; megvizsgálják a kórházi személyzet bejegyzéseit; megállapították, kiket kell kihallgatni az ügyben, és el is kezdték a kihallgatásokat.

A vizsgálatot Marius Iacob, a legfőbb ügyészség ügyésze vezeti, aki korábban a bukaresti Colectiv klubban és a giuleşti-i szülészeten kiütött tűzesetben lezajlott vizsgálatokat is irányította. Marius Iacob szerint a helyszíni vizsgálatok akár két napig is tarthatnak.

A legfőbb ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított in rem, vagyis a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló eljárást a Piatra-Neamţ-i kórháztűz ügyében, amelyben 10 páciens vesztette életét. Az ügyeletes orvos súlyos égési sérüléseket szenvedett; őt egy brüsszeli katonai kórházba szállították. Az orvosnak díszpolgári cím adományozását javasolják.

rra

Szerkesztő: kristalybea, 2020 november 16, 10:16

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete