A felnőttek élete tele van játszmákkal, mind a munkahelyen, mind pedig otthon, a családban, bőven találunk rá példát. A játszma...
A böjt, főleg, hogyha valamilyen ünnephez kapcsolódik, különleges lelki-spirituális tartalmakkal bír, még akkor is, hogyha elsősorban...
Az "Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket" projekt egészen megpezsdítette fiataljainkat. Kolozsváron több olyan épület is...
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: NŐK Nem kamasz-szerelem kis hevületében beszélek. Az élet közepén, megkoszorúzva női...
A Romániai Gyógytornászok Egyesülete 2008-ban jött létre,ma több,mint száz tagot számlál,s egy ideje továbbképzések szervezésével...
A Szülők iskolája néhány korábbi kiadásában a serdülőkorúakat fenyegető függőségekről,cigarettáról,alkoholról volt szó. Bár...
Meggyvágó - fotó: Papp-Z. András Ebben a rohanó, türelmetlen, sok súlyos problémával küszködő világban –Istennek hála! –vannak...
Erdélyben turnézott novemberben a budapesti Medve Színház. Két Ady-összeállításukkal egészen Székelyföldig mentek,de az első és az...
Életünk – ha akarjuk, ha nem – tele van korlátokkal. Ezek közül a belső korlátaink azok, amelyeket a legnehezebb ledönteni, márcsak...
A tévé-vagy internetfüggőség semmiben sem különbözik az egyéb káros szenvedélyektől. Ez is pontosan úgy rombolja a...
A’’Kolozsvár madarai’’projektje keretében Madáretető műhelyt tartott decemberben a helyi Madártani Egyesület.A nagy...
A gyermek már néhány évesen elkezdi utánozni szüleit. A kislány belebújik anyja magassarkú cipőjébe, s kirúzsozza a száját, a kisfiú...